
01 szept Tini Bárka programok 2016/17
Tini Bárka
rendezvénysorozat rendezvényei és programjai
felkészítő foglalkozások tiniknek az önkéntes közösségi szolgálatra
- Senki sincs itt véletlenül
- Gárdonyi Csillagok
- Szellem a kastélyban
A Zsongó Bárka Egyesület alábbi programjai a Nemzeti Együttműködési Alap Emberi Erőforrás Támogatáskezelő támogatásával valósult meg: Tini Bárka – pályázati azonosítószám: NEA-UN-17-SZ-1698
Gárdonyi Csillagok
2017. augusztus 3-tól
de valójában már április elsejétől indul a felkészülés és tart egy éven át. Gárdonyi szellemi örökségét kutatjuk, hogy él tovább a közösségünkben, mit jelent számunkra? Több generációs együttműködésével szervezünk színházlátogatásokat és más kulturális programokat, hozzájuk kapcsolódó előkészítő- és feldolgozó foglalkozásokat a Tini Bárka program keretében! Szeretettel várunk minden érdeklődőt!
Senki sincs itt véletlenül
2017. június 15-16-17.
A színházi nevelési tematikus programsorozatra várjuk mindazokat az (elsősorban) kis tini résztvevőket, akiket érdekel a színház, az irodalom és az önismeret. Játékos foglalkozások alklamával, vidám közösségben azt is megtanulhatod, hogyan szervezz közösséget és programokat. A programok során változatos műfajú és témájú történeteket ismerhetsz meg és dolgozhatsz fel a dráma és más társművészetek segítségével. Programunk Pécsen indul június 15-16-17-én. A POSZT alkalmával meglátogatjuk Pécs nevezetes történelmi és kulturális látnivalóit, és színházi programokat, kerekasztal beszélgetésket.
Szellem a kastélyban
Ki és mitől válhat példaképpé és hogyan formálják a példaképek nemzetünk kultúráját, közösségünk identitását és a személyiségünket?
Gyere el ősszel a kápolnásnyéki Halász-kastélyba és Te is megtudhatod!
Október 14-én különleges, játékos programokkal várunk!
A Tini Bárka rendezvénysorozat keretében
további felkészítő programok az önkéntes közösségi szolgálatra:
Részegek
2017. május 25., 19:00, Vörösmarty Színház (Nemzeti Színház profukció)
„Istenről, szeretetről, szabadságról, önmaguk kereséséről beszélnek akadozó nyelvvel. Leginkább azt próbálják megfogalmazni, hogy kiüresedett, józannak tűnő világunkban van-e még helye az őszinteségnek, lehet-e valódi szeretetet találni.” A darab igazi színházi csemege. A szerző a kortárs orosz színházi élet mára már kultikussá vált drámaíró-rendezője Ivan Viripajev. A Részegeket színpadra állító Viktor Rizsakov rendező szintén a kortárs orosz és európai színház élvonalbeli alkotói közé tartozik és Sztanyiszlavszkij-díjas színházpedagógus.
Pokolra kell annak menni
2017. április 25. kedd, 18:00, Budapest, Jurányi Inkubátorház
POKOLRA KELL ANNAK MENNI, avagy Mi a tehetség sorsa Magyarországon? A Mentőcsónak Egység diákcsoportjának osztályterem színházi előadása a Jurányi Inkubátorházban. Ott a helyed, ha elmúltál 14 éves!
Láthatatlan Kiállítás
2017. április 8., 11:15-12:45: Láthatatlan Kiállítás (Millenáris).
A Tini Bárka Társas Játék sorozata
2017. április 1-június 27.
A Zsongó Bárka Egyesület alábbi programjai a Nemzeti Együttműködési Alap Emberi Erőforrás Támogatáskezelő támogatásával valósult meg: Tini Bárka – pályázati azonosítószám: NEA-UN-16-M-0690
Böjte Csaba előadása – 2017. február 5.
El tudod képzelni, hogy mocskos, büdös kis utcagyerekeket vigyél haza, etesd és felneveled őket, miközben Neked sincs bőséggel mit a tejbe aprítani? Nem piszkos kismacskákat, nem is 1-2 gyereket, hanem gyerekeket ezrével! 25 évvel ezelőtt Böjte Csaba ferences szerzetes az elhagyott dévai (erdélyi) kolostor lakatjait leverte, és lépésről lépésre új otthont teremtett sok ezer elhagyott gyermeknek. Hogy milyen csodák történtek velük és azokkal akik velük kapcsolatba kerültek, elmesélte maga Böjte Csaba atya személyesen a budapesti Új Színház Stúdiójában.
Egészség DOKK – 2017. január 9.
Beszélgetés a székesfehérvári DOKKban a drog- és más függőségekről a téma ismerőivel.
Ezredéves fogamzásgátlás – 2016. november 30.
Macskaheréből készült nyakék. Öszvér fülzsírral bekent amulett. Szárított elefánt ürülék és nem hétköznapi lufifújó verseny?! Mi történt 1965-ben? Mi ezekben a közös? A székesfehérvári Museum Café interaktív kiállításán mindenre fény derült.
Keretek között – 2016. november 25.
Meghívtuk Gárdonyba a Radnóti Színház Ifjúsági Műhelyét. Előadásukról bővebben: itt
Rómeó és Júlia – 2016. november 10.
A világ egyik leghíresebb szerelmi története a Budaörsi Latinovits Színházban. A darabról bővebben: itt
Műfajokon át – 2016. november 2.
November 2-án, szerdán 10:00-től: Műfajokon bemutató múzeumpedagógiai foglalkozást tartunk a kápolnásnyéki Dabasi Halász-kastélyban! A program azután elérhető lesz csoportok számára, előzetes bejelentkezéssel, 2017. március 31-ig!
Elgondolkodtál már azon, hogy egy régi festményen szereplő, pompás ruhába öltöztetett hölgynek vajon milyen lehetett a hangja? Mivel foglalkozhatott szabadidejében? Veszekedett-e a gyerekeivel?
Vajon miért fest egy festő csendéletet? Rá tudunk-e nézni úgy egy csendéletre, hogy ne ásítsunk közben egy nagyot?
A festményeken ábrázolt tájképek vajon a valóságban is léteznek? Vagy csak a festő képzeletében?
Mi a közös a naplementében legelésző lovakban és a vízparton pletykáló asszonyokban?
A rátok váró másfél órában belefúrjuk a tekintetünket az arcképek szemébe, megkeressük, hogy mitől lehet izgalmas egy csendélet, tájképeket barangolunk be és megtudjuk, mi az az életkép, amit írni is lehet meg festeni is. a foglalkozás során pedig mindenki megalkothatja a saját műalkotását is. Telefon legyen nálatok!
Moldvai történet – 2016. október 8.
A szerelem mindent legyőz? De mi van, ha mégsem? Egy fiatal szerelmespár történetén keresztül nézzük meg, milyen buktatói lehetnek egy kapcsolatnak. Rómeó és Júlia története egy kicsit ma, egy kicsit közelebb hozzánk. Lehet-e jó vége? – ezeket a kérdéseket járjuk körbe a Marzibányi Téri Művelődési Központban tartandó drámafoglalkozáson. Ezzel készülünk elő a november 10-ei Rómeó és Júlia előadás befogadására.
Tündérhon Vándorai – 2016. szeptember 27.
Tegyük színesebbé az iskolakezdést! – 2016. szeptember 2.
Iskolakezdést feldobó kisbútor és dekortárgy felújításra hívlak Benneteket. Krétafestékkel tesszük színesebbé a régi, elhasznált vagy éppen új, de komor asztalokat, székeket, egyéb hasznos darabokat.
Élő történelem – 2016. augusztus 18.
A Kassai-völgyben 1990 óta kerülnek megrendezésre azok a programok, amelyek az íjkészítést, valamint a népvándorlás kori harcmodort és életformát mutatják be. (képek: katt IDE!)
POSZT – 2016. június 11-12.
A Pécsi Országos Színházi Találkozón megnéztük a Liliomfi c. előadást, majd részt vettünk egy szakmai beszélgetésen a darabbal kapcsolatban. Ezen kívül interaktív improvizációs kurzuson jártunk és kirándultunk Pécsett. Képekért katt IDE!
A rendezvények a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával valósulnak meg,
a NEA NO 16M 0690 jelű és a NEA-UN-17-SZ-1698 pályázat keretében.